Mit tegyenek Orbánék, hogy lakást vegyél?

A kormányzat őszre ígérte az új otthonteremtési programot. A listán számos lehetséges elem szerepel. Például a szocpol kiterjesztése, a bérlakáspiac vagy a lakásfelújítások támogatása, áfacsökkentés. Vannak olyan elemek, például a lakásfelújítások köre, ahol egyértelmű az állami szerepvállalás igénye, míg az …

Kigyulladt egy társasház Kőszegen, a lakókat kollégiumban helyezik el – FRISSÍTETT (új: részletek)

Kigyulladt egy negyvenlakásos társasház tetőszerkezete Kőszegen a Bezerédy Imre utcában szombaton, a ház hetvenhárom lakójának el kellett hagynia otthonát, de a tűz eloltását követően ötvenhatan visszatérhettek lakásukba – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel. A lakók közül tizenhárman …

Milliárdos lakóparki csalás Debrecenben

Több mint egymilliárd forint értékben vett át pénzt lakásépítéshez egy debreceni cég hét munkatársa több száz sértettől, a pénzt azonban saját céljaikra használták fel – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel. Plásztán-Kopcsa Kamilla elmondta: a cég dolgozói 2005 …

Százezrekbe kerülhet, hiába akarnánk spórolni rajta

A gázszolgáltató a rendszeres ellenőrzés során gyakran elzárja a csapokat, mert életveszélyesnek nyilvánítja valamelyik házban a helyzetet. Ez sok százezer forintba kerül, nagyobb épületek esetében pedig akár milliós nagyságrendű is lehet a kiadás. Bálint Norbert, a Főgáz Zrt. szóvivője a …

Hol vannak a legolcsóbb és a legdrágább lakások a fővárosban?

Hároméves csúcsot elérve, idén eddig átlagosan havi 170 új társasházi lakást adtak el Budapesten – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképéből. Ugyanakkor, alig 1500 lakásra zsugorodott a pár éve még négyezer körüli eladatlan lakáskészlet. Az év első …

Végre lesznek újlakások!

Hároméves csúcsot elérve, idén eddig átlagosan havi 170 új társasházi lakást adtak el Budapesten. Alig 1500 lakásra zsugorodott a pár éve még négyezer körüli átadott, de eladatlan lakáskészlet, ami egyre több ingatlanfejlesztőt vonzhat (újra) a piacra – derül ki az …

Devizahitelek – Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt

Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő. A Magyar Közlönyben pénteken megjelent jogszabályt július 4-én fogadta el az Országgyűlés. A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba …