Csaknem négymillió családon segít a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés 2013 januárjában kezdődött, idén pedig három lépcsőben még tovább csökkennek a közüzemi díjak.

III.rezsics3

Július elseje óta majdnem 5000 forintot takarított meg csak a vízdíjnál a Híradónak nyilatkozó háromfős Valter család. A gázon és az áramon még többet spóroltak. Valter Katalin közölte: fizetésük több mint felét mindig rezsire költik, ezért ők megérzik a különbséget.  „A gáznál 14 ezer forint, a víznél olyan ötezer forint környékén van, a villanynál olyan olyan 6 ezer forint környékén ez kb. olyan 28 ezer forint, és akkor hál Istennek így a gyermek eljutott táborba az iskolától, úgyhogy nagyon jó..” – mondta a Híradónak.A rezsicsökkentés 2013 januárjában kezdődött.

III.rezsics_4

Akkor a gáz, az áram és a távhő ára mérséklődött 10 százalékkal, az előző évi árakhoz képest. Júliusban azután a víz- és csatornadíj, a szennyvízszippantás és a szemétszállítás lett olcsóbb, de kevesebbet kellett fizetni a palackos gázért és a kéményseprésért is. Novemberben pedig újra a gáz, az áram és a távhő ára lett alacsonyabb további 11,1 százalékkal, így év végétől összesen 20 százalékkal lett olcsóbb a gáz, a távhő és az áram. Ezzel öt évvel ezelőtti szintre mérséklődtek az árak.

III.rezsics_6

Idén három lépcsőben még tovább csökkennek a közüzemi díjak. Az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el a kormánypártok javaslatát. Április elsejétől a gáz 6,5, szeptembertől a villany 5,7, októbertől pedig a távhő ára lesz 3,3 százalékkal kevesebb. A javaslatot a Fidesz, a KDNP a Jobbik, és egy kivételével az MSZP képviselői szavazták meg. Az LMP-hez, a Gyurcsány Ferenc pártjához valamint a Bajnai Gordon-féle pártszövetséghez tartozó képviselők vagy tartózkodtak vagy nemet mondtak az újabb rezsicsökkentésre.

III.rezsics_7

„Azt a pénzt adjuk vissza az embereknek, amit a Gyurcsány koalíció elvett tőlük” – ezt a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa mondta a szavazás után. Németh Szilárd emlékeztetett: 2002 és 2010 között a gáz ára a háromszorosára, a villanyé pedig kétszeresére nőtt. Hozzátette: a kormány kész megvédeni a rezsicsökkentést.

 

„Ebben az évben meg is fogjuk ezt védeni minden külső és belső támadás ellenében. Ha a külső támadás Brüsszelből érkezik, akármilyen fenyegetéssel, akkor sem engedünk a nyomásnak, mert ezt igazságtalannak és természetesen az európai joggal összeférhetetlennek tartjuk”- fogalmazott Németh Szilárd.

III.rezsics_8

A rezsicsökkentés összesen 3,8 millió családot érint. Egy távfűtéses lakásban élő nyugdíjas házaspár így akár évi 78 ezer forintot is spórolhat. Egy családi házban élő négytagú családnál ez akár 165 ezer forint is lehet, ugyanez egy többgenerációs családnál pedig az évi 270 ezer forintot is elérheti.

 

Forrás: hirado.hu