Meglepő számok – Itt a legdrágábbak a lakások

Egy metróállomás közelében lakni közlekedési kapcsolatok szempontjából mindenképp előnyös lehet, talán még akkor is, ha fennáll annak az esélye, hogy rengeni fog a ház az alatta elhaladó metrótól. Az Otthontérkép adatait felhasználva megnéztük, hogy mennyiért vehet lakást az, aki az egyes metróállomások közelébe akar költözni. Meglepő eredmények születtek.

A belvárosi állomások környékén vannak a legdrágább, míg a külvárosiak vonzáskörzetében a legolcsóbb lakások – ez valószínűleg senkit sem lep meg. Számos állomásnál azonban meglepő értékeket tapasztaltunk, így érdemes egyesével végignézni, hogyan alakul a szintkülönbségeket legyőző budapesti metróvonalak mentén az árkülönbség.

Hogyan számoltunk? – Metodika
Az Otthontérkép a budapesti kerületekre vonatkozóan kisebb egységekre, városrészekre is közöl adatokat. Ezek segítségével pedig megnéztük, hogy az egyes metrómegállóktól legfeljebb 5-10 perces gyalogtávolságra eső környékeken mennyi az eladó lakások átlagos értékesítési ára négyzetméterenként, majd ezeknek vettük az átlagát.

Meglepő számok - Itt a legdrágábbak a lakások

Nem meglepő módon a kisföldalatti belső végállomásánál, a Vörösmarty térnél a legmagasabb az eladó ingatlanok négyzetméterára, 340 ezer forint. Mivel az 1-es metró vonalvezetése egyedüliként a belváros szívéből egyenesen a külvárosba vezet ki, azt várnánk, hogy a Mexikói út felé folyamatosan csökkennek az árak. Ez többségében meg is valósul, azonban belvárosban azt tapasztalhatjuk, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, illetve az Oktogon környékén magasabbak az átlagárak, mint a város központjának számító Deák Ferenc téren. Ennek oka elsősorban az, hogy a Deák térnek a vonzáskörzetébe tartozik a bulinegyed is, mely bár szórakozás szempontjából rendkívül népszerű, az árak azt bizonyítják, hogy a lakásvásárlók a csendet többre értékelik a központi elhelyezkedésnél.

Az Oktogontól tovább haladva szinte végig hasonló árakkal találkozunk a Diplomatanegyedben. A Széchenyi fürdő közvetlen közelében azonban nem igazán vannak eladó ingatlanok, így ott is a Hősök terénél tapasztalt átlagárral számoltunk. A Mexikói út környéke egyébként nem sokkal olcsóbb, mint az Andrássy út, Herminamező átlagos négyzetméterára ráadásul magasabb, mint a szintén a kisföldalatti vonzáskörzetében fekvő Erzsébetvárosé. Ennek oka elsősorban az lehet, hogy a zuglói körzetben viszonylag magas az új építésű lakások aránya, amik felhúzzák az átlagárat.

Meglepő számok - Itt a legdrágábbak a lakások

A 2-es metró vonalán a Kossuth Lajos téri állomás környéke a legdrágább, innen mindkét irányba csökkennek az árak, több-kevesebb folyamatossággal. Buda jóval drágább, mint Pest, a Duna jobb partjának legdrágább metróállomása pedig a Déli pályaudvar, ahol az átlagárat jelentősen megdobta a Kissvábhegy és Orbánhegy közelsége. A Kossuth tértől kelet felé négy megállón keresztül látványosan, összesen több mint 120 ezer forintot esnek a négyzetméterárak. Meglepő adat, hogy a nem éppen központi elhelyezkedésű Puskás Ferenc Stadion és Pillangó utca állomások környéke drágább, mint a Blaha Lujza tér. Ennek oka a környék nem túl kedvező hírneve, illetve a lakások alacsonyabb átlagos minősége lehet. A 8. kerület legfőbb tere olyannyira nem népszerű, hogy még a város keleti kapujának számító Örs vezér terén is alig alacsonyabbak az átlagárak.

Meglepő számok - Itt a legdrágábbak a lakások

A város leghosszabb metróvonalán, a 3-ason láthatjuk a legnagyobb eltéréseket a lakásárak között. A vonal (és egyben az egész város) legolcsóbb állomásának, Kőbánya-Kispestnek az átlagára alig fele a belvárosi Ferenciek tere átlagárának. Azon kívül, hogy belvárosi szakasz drágább, mint a külvárosi, azt is megfigyelhetjük, hogy a vonal északi részén magasabb lakásárakkal találkozhatunk, mint a délin. Bár az északi végállomás, Újpest-Központ alig drágább a délinél, találunk a Váci út mentén egy elhelyezkedéséhez képest meglepően kiugró értéket, a Gyöngyösi utcánál. Ennek oka a Marina part közelségében keresendő. Hasonló, az átlagot feltornázó hatása van egy másik kedvelt lakóövezetnek, a Corvin-negyednek. Szintén meglepő, hogy a meglehetősen központi elhelyezkedésű Kálvin tér valamivel olcsóbb, mint a Váci út állomásai. Úgy tűnik, hogy az Üllői út közelsége még a belvárosban is árcsökkentő tényező.

Meglepő számok - Itt a legdrágábbak a lakások

A nem túl rég átadott 4-es metró vonalán az ingatlanárakba feltehetőleg már beépült az új közlekedési kapcsolat megléte, hiszen bár az elmúlt évtizedekben soha sem lehettünk biztosak abban, hogy mikorra, de az régóta tényként volt kezelve, hogy megépül a vonal. Itt is éles kontrasztot láthatunk, elsősorban a budai és belvárosi, illetve a józsefvárosi állomások átlagárai között. A vonal legdrágább állomása a Móricz Zsigmond körtér. Ez elsősorban a Gellérthegy lakott részének közelsége miatt van így, amit bizonyít az is, hogy a rendkívül közel található Újbuda-központ megállónál már jóval alacsonyabbak (igaz, így is a pesti felettiek) az átlagos ingatlanárak.

A grafikonból még – azon kívül, hogy a 4-es metró állomásnevei a leghosszabbak – az is kiderül, hogy a Fővám téren és a Szent Gellért téren a lakások átlagára tizedesjegyre pontosan megegyezik, annak ellenére, hogy eltérő lakónegyedeket szolgálnak ki. Ezt a rosszmájúak egy újabb jelnek is tekinthetik, hogy a két rendkívül közel fekvő metrómegálló helyett elég lett volna egyet építeni a Duna alatt. A Kálvin tér és a Keleti pályaudvar közötti állomások városszinten is kiemelkedően alacsony ingatlanárakkal rendelkeznek, ez azonban a területek már elkezdődött és folyamatban lévő rehabilitációs folyamata miatt a közeljövőben könnyedén változhat.

Meglepő számok - Itt a legdrágábbak a lakások

Ábrázoltuk az átlagárakat a tíz legdrágább állomás vonzáskörzetében, mely ismét bebizonyította, hogy a belvárosi metrómegállók környéke a legdrágább. Amellett, hogy a központi elhelyezkedésű állomások közé betolakodott a már említett Gyöngyösi utca, azt is megfigyelhetjük, hogy a budai állomások aránya a tízes listán nagyobb, mint az összhálózatban (20% vs. 17%). Szintén érdekes, hogy az első három vonal ugyanúgy négy állomással (mivel a Deák teret mindegyikhez számolhatjuk) képviselteti magát a listán, míg a 4-es metró csak eggyel.

Meglepő számok - Itt a legdrágábbak a lakások

Mint már említettük, a város legolcsóbb állomásánál az ingatlanok átlagára alig fele a legdrágább állomásoknál tapasztalt értéknél (170 ezer vs. 340 ezer forint). Megfigyelhető, hogy a tíz legolcsóbb metrómegálló közül egy kivételével (Újpest-Központ) mindegyik a város keleti részében helyezkedik el. Ezen a listán a kisföldalatti egyedüliként nem is szerepel, a 2-as és 3-as vonalak egyaránt négy, míg a 4-es metró három (egyébként egymás melletti) állomással került fel rá.

Forrás: portfolio.hu

Nézd meg te is, hol és mennyiért lehet lakást vásárolni a metróvonalak mentén!