2014. szeptember 04.
Novemberig még kilométeres dugóra kell készülni a Thököly út és a Hungária körút kereszteződésénél – írja a hvg.hu
Dugóra kell készülnie, aki a Thököly út és a Hungária körút kereszteződése felé közlekedik, az 1-es villamos továbbra is tartó felújítási munkálatai miatt már nyáron is problémás szakaszon az iskolakezdéssel kilométeres kocsisorok alakultak ki. Enyhülésre sajnos még egy jó darabig nem lehet számítani, a villamos felújítási munkálatai ebben a térségben még november végéig tartanak, így a korlátozások érvényben maradnak. A helyzetet nehezíti, hogy a Thököly út – Hungária körút kereszteződésében szeptember végéig a Fővárosi Csatornázási Művek csatornázási munkálatokat végez, utána körülbelül két hétig vízcsőépítésre, majd marás-aszfaltozásra kerül sor.
Jó hír lehet, hogy az elmúlt héten módosították a jelzőlámpákat, hogy a Thököly út több szabad jelzést kapjon. A tervek szerint a forgalmat úgy módosítják, hogy a Hungária körútról nem lehet majd balra kanyarodni a Thököly útra, így az egyenesen haladók hosszabb zöld jelzésre számíthatnak. A Thököly útra tartóknak viszont nagy kerülőt kell majd tenniük, az M3-as bevezető és az Egressy út érintésével.
Forrás: portfolio.hu