Fundamenta: a családok többsége megtakarít a gyermekeknek

A magyar családok 54 százaléka gyűjt pénzt gyermeke jövőbeni céljaira, első helyen áll a továbbtanulás támogatása, másodikon a biztonsági tartalék képzése, míg harmadik a sorban az otthonteremtés segítése Fundamenta-Lakáskassza Zrt. felmérése szerint – közölte a társaság az MTI-vel.

A közlemény szerint a 800 fős mintán elvégzett felmérés választ keresett arra is, hogy melyek a legnépszerűbb megtakarítási eszközök, a legtöbbet említett a megtakarítási számla volt, ezt a megkérdezettek 23 százaléka említette.

A lakás-előtarékosság 19, míg az életbiztosítás 16, a babakötvény pedig 13 százalékot kapott.

A felmérés, amelynek egyik célja az volt, hogy a Fundamenta hozzá tudja igazítani lakás-takarékpénztári kínálatát a piaci elvárásokhoz kimutatta azt is, hogy az átlagos szülői megtakarítás hossza 10 év, amely elegendő például a továbbtanulás támogatásához.

Miután a három legnépszerűbb – a gyermekeket segítő – megtakarítási cél közül a legköltségesebb az otthonteremtés, erre hosszabb ideig kell takarékoskodni. Ezért a jelenlegi 8-10 éves lakás-előtakarékossági konstrukciók mellé a Fundamenta 20 éves lehetőséggel gazdagította kínálatát.

Forrás: mti.hu