FHB: emelkednek a lakásárak

Emelkedtek a lakásárak az idén a második negyedévben a megelőző negyedévhez és az egy évvel korábbihoz képest is, utóbbi  nominális és reál értelemben is megközelítette az 1,4 százalékot –  közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt., valamint az FHB Ingatlan Zrt. kedden az MTI-vel kedden.

Az FHB Lakásárindexe ennek megfelelően az első fél év végén 158,21 ponton állt, 1,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A tavalyi átlagos érték 156,9 pont volt.

Az index 2008 első negyedévében – 200,7 ponttal – állt a csúcson. Indulásakor – 1998 elején – 45,6 ponton állt.

A kedvező értékek fennmaradásával éves szinten stagnálnának az árak, így országos szinten is vége szakadhatna az évek óta tartó csökkenésnek – írta az FHB.

Az adatok az FHB szerint bíztatóak, és a fordulatot az is jelezheti, hogy egy év alatt 30 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma. A kamatok folyamatos csökkenése is hozzájárult ahhoz, hogy a hitelfelvételi kedv újra erősödjön, és a bankok egyre több lakáshitelt folyósítanak. Az FHB-nél például havi 20 milliárd forintra emelkedett a kihelyezett lakáshitel.

A kedvező folyamatok az adásvételek számában is jelentkeznek. A Statisztikai Hivatal és a közvetítői hálózatok információi szerint a forgalom 10-15 százalékos emelkedésére lehet számítani idén.

A fellendülés azonban régiónként eltérő időpontban jelentkezik majd. Jelenleg Nyugat-Dunántúlon emelkedik legjobban a lakásárindex, míg a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön még mindig esnek az árak.

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjában szereplő ingatlanok lefelé torzítják a lakásár index értékét – áll a közleményben. Az ország több keleti megyéjében, így Szabolcs-Szatmár-Beregben, Békésben, továbbá az északi Nógrádban is sokak számára csak a Nemzeti Eszközkezelő nyújtotta lehetőség jelenti a kiutat a hitelcsapdából. Az így eladott lakások viszont alacsony árral kerülnek be az indexbe, lefelé torzítva az adott régió árait.

Az aktuális index előállításához az FHB – a piaci információinak és saját megfigyeléseinek frissítése mellett – felhasználta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által 2014. októberéig feldolgozott valamennyi adatot.

Forrás: mti.hu