NFM: a magyar háztartások fizetik a második legkevesebbet az áramért és a földgázért Európában

A rezsicsökkentés eredményeképpen a háztartási fogyasztási kategóriában euróban számolva a magyar családok fizetik a második legkevesebbet a földgázért és az áramért is Európában – ismertette az Eurostat novemberi adatait Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár elmondta: a rezsicsökkentés kezdete, 2013. január 1-je óta a lakossági fogyasztók összesen 334 milliárd forintot takarítottak meg az energiaköltségeken. A családok az idei októberi adatok szerint 160 milliárd forinttal fizettek kevesebbet az áramért, 139 milliárd forinttal a földgázért és 35 milliárd forinttal a távfűtésért, mint a rezsicsökkentés előtt.

Az első rezsicsökkentés előtti árakhoz képest összesen 25 százalékkal csökkent a lakossági földgáz, 24,5 százalékkal a villamos energia és mintegy 22,5 százalékkal a távhőszolgáltatás ára – hangsúlyozta Fónagy János.

Az államtitkár felidézte, hogy a kormány két évvel ezelőtt elkötelezte magát a rezsicsökkentés mellett, kiemelt társadalompolitikai célnak tekintik, hogy segítsék a családokat megélhetési költségeik csökkentésében.

A döntés szükségességét indokolta, hogy a magyar családok háztartási rezsiköltségei összjövedelmükhöz viszonyítva mind a közép-európai régióban, mind európai uniós összehasonlításban kiemelten magasnak számítottak – emlékeztetett Fónagy János.

A rezsicsökkentés csaknem 4 millió háztartás számára jelentett pozitív változást – tette hozzá.

Az államtitkár utalt arra is, hogy a rezsicsökkentés mellett a kormányzat erősítette a fogyasztói érdekek képviseletét a profitorientált alapon működő, jelentős gazdasági erőt képviselő közüzemi szolgáltatókkal szemben.

Magyarország példaként szolgál számos európai uniós tagállam számára, amelyek szintén vizsgálják a rezsicsökkentés lehetőségét, egyes országokban pedig be is vezettek lakossági terheket mérséklő intézkedéseket – jelentette ki Fónagy János.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a soron következő nagy feladat a rezsicsökkentés kiterjesztése a vállalkozásokra, amellyel mérsékelnék a magyarországi gazdasági szereplők energiaárakból fakadó versenyhátrányát.

Forrás: mti.hu