Több mint 700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria, vagyis az, hogy a cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását – hívta fel rá a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca kiemeli, hogy támogatás akár cafeteria elemként is választható.
Tavaly áprilisban lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig támogathassák dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását.
Az NGM keddi közleményében kifejti: a munkáltató ötévente legfeljebb ötmillió forintot juttathat adómentesen – a fizetésén kívül – a dolgozójának azért, hogy törlessze forint-, vagy devizaalapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága – közölték.
Az adómentes támogatást új vagy használt lakás vásárlására, és építésre is fel lehet használni, a juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál – írja a minisztérium.
Az év elején dönthetik el a munkavállalók, hogy milyen cafeteria elemeket választanak. A Szép-kártya, Erzsébet utalvány és helyi utazási bérlet mellett az érintetteknek érdemes megfontolni a lakáscafeteria megjelölését is. Az NGM kiemeli: a lakáshitel-törlesztés, a lakásvásárlás támogatása adómentes juttatás, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy semmilyen közterhet nem kell fizetni utána.
Közölték azt is, hogy a forintosításnak köszönhetően csaknem félmillió jelzáloghiteles 3600 milliárd forint összegű tartozását védte meg a kormány az árfolyamkockázattól. Őket is segíti a lakáscafeteria, amellyel az immár forintban fennálló tartozásukat tudják adómentesen csökkenteni – olvasható a közleményben.
Forrás: mti.hu