Devizahitelesek, figyelem: történelmi esemény jön ezen a héten

Fontos hét kezdődött a devizahitelesek életében: február 1-jén, vagyis vasárnap lesz az elszámolás és a forintosítás fordulónapja, és hatályba lép a fair bankrendszerről szóló törvény is. A részletes tájékoztatást március-április folyamán küldik ki a bankok postai levélben, az első, teljesen új törlesztőrészletet pedig májustól kell fizetni.

1. Elszámolás

Bár egyelőre valószínűleg nem sokat fognak érzékelni belőle a devizahitelesek, február 1-jei hatállyal kamatostul elszámolják nekik a tisztességtelen szerződési feltételek (árfolyamrés és egyoldalú kamatemelések) miatti többletfizetésüket a bankok. A meglévő szerződések esetében a tartozás csökken, a lezárt szerződéssel rendelkezők pedig átutalással kapják meg a pénzt.

2. Forintosítás

Szintén február 1-jei fordulónappal kerül sor a devizaalapú jelzáloghitelek és lakáslízing konstrukciók forintosítására 256,5 forintos frank- és 309,0 forintos euróárfolyamon. Mivel a többi hitelt nem forintosítják, az autóhitelesek például továbbra is ki lesznek téve az árfolyamkockázatoknak.

3. Fair banki törvény

Bár ez kezdetben még alig lesz érzékelhető, ez a törvény határozza meg, hogy később milyen mértékben és irányban változtathatják meg lakossági kamataikat a bankok. Mivel a forintosított devizahitelek 3 havi BUBOR-hoz kötött referencia-kamatozású hitelek lesznek, ezek kamatszintjét az MNB által szigorúan ellenőrzött kamatfelár-változtatási mutató határozza meg.

Tájékoztatás

Bár a fenti három esemény fordulónapja február 1-je, a bankoknak csak március 31-éig kell belső elszámolásaikban érvényesíteniük ezeket a változásokat. A devizahitelesek tájékoztatására – a lenti kivételekkel – március-április folyamán fog sor kerülni tértivevényes postai levélben. Ebben lesznek benne többek között a panasztételi lehetőségek is.

Hol az új törlesztőrészlet?

Mindez a törlesztőrészleten februártól még nem feltétlenül fog látszódni, a törvény értelmében ugyanis májustól kell fizetni az új törlesztőrészletet. Február és május között emiatt sok devizahitelesnél túlfizetés keletkezik, amelyet kötelesek a bankok májusig jóváírni az ügyfeleknek.

Önszorgalom a bankoknál

A forintosításra kerülő hitelek esetében már januárban is az említett, előre rögzített árfolyamon történt a törlesztés. Tapasztalataink szerint vannak azonban olyan bankok, amelyek további változtatásokat hajtottak végre már januárban: helyreállították például a devizahitel eredeti, „fair” kamatszintjét, így már ekkor jelentősen csökkent az ügyfél törlesztőrészlete. Lesznek olyan bankok is, amelyek már márciusban vagy áprilisban az elszámolással csökkentett tartozás alapján számolják ki a törlesztőrészletet, vagyis nem náluk nem feltétlenül kell várni a májusi csökkenésig.

Lehetnek kivételek

Májustól azonban már minden devizahiteles az elszámolással csökkentett tartozás alapján és a forintosítási, valamint fair banki törvény alapján meghatározott új (jellemzően a mostaninál alacsonyabb) kamattal fog törleszteni. Kivételt jelenthetnek azok az ügyfelek, amelyeknek a bankja még perel a tisztességesség megállapításáért, ekkor ugyanis csak a per lezárultát követő 60 napon belül kell végrehajtani a változtatásokat. Borítékolható, hogy nem sok ilyen bank lesz, hiszen például a nagybankok nagy részénél már lezárult a per.

Forrás: portfolio.hu