Visszavonták a Szegedi Hőszolgáltató Kft. távhőengedélyét

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal április 16-i hatállyal visszavonta a Szegedi Hőszolgáltató Kft. távhőengedélyét – tájékoztatott a szegedi önkormányzat szóvivője.

Vécsey Ágnes közölte: a Szegedi Hőszolgáltató Kft. 51 százaléka a szegedi önkormányzat tulajdona, 49 százaléka pedig 1999 óta a Pomázi Csaba érdekeltségébe tartozó Alfa-Nova Kft.-é.

A szóvivő úgy fogalmazott, hogy a szegedi városvezetést nem lepte meg a hivatal döntése, hiszen az elmúlt hónapokban már több határozatban jelezte, a hőszolgáltató működésében komoly problémákat észlelt. A hivatal álláspontja szerint jogszabálysértő módon ruházta át az Alfa-Nova Kft. 49 százalékos üzletrészét az Energott Kft.-nek, így ma is vitatottak a cég tulajdoni viszonyai, ebben az ügyben bírósági per is van folyamatban.

Tavaly október vége óta, amikor a kisebbségi tulajdonos érdekeltségébe tartozó gázszállító 48 órás határidővel felmondta a szerződését, az egész fűtési szezonban nem tudott földgázt beszerezni a Szegedi Hőszolgáltató Kft., ugyanis a kisebbségi tulajdonos Alfa-Nova/Energott cégcsoport bizonytalan helyzetére hivatkozva csak több milliárd forintos biztosíték ellenében értékesítettek volna gázt a gázszállító cégek a szegedi távfűtéshez. Ezért 2014. november 1-je óta az energetikai hivatal határozata alapján kijelölt állami cég szállította a gázt a 28 ezer szegedi lakás távfűtéséhez.

A szegedi önkormányzat kizárólagos tulajdonosként a jövőben minden támogatást megad az ingatlankezelő cége, az IKV Zrt. részére, hogy a panellakásokban a távfűtés és a melegvíz-szolgáltatás biztonságosan és zökkenőmentesen folytatódjék – áll a közleményben.

Forrás: hirado.hu