Egyeztetést sürget a kéményseprők ügyében a szakszervezet, mivel semmilyen információ nem áll rendelkezésre a kéményseprési közszolgáltatás katasztrófavédelemhez sorolásáról, amiről a kormány korábban törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek – mondta Király András, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) elnöke kedden az MTI-nek.
Hangsúlyozta: meg kellene szüntetni a munkavállalói oldalon lévő bizonytalanságot, mert jelenleg nem tudni, hogy mi lesz a kéményseprő szakmában dolgozó mintegy 1500 ember sorsa a változtatás után. Nincs kidolgozva a háttér, nincs információjuk arról, milyen bérért, milyen jogviszonyban foglalkoztatnák őket az átsorolás után – tette hozzá.
Király András arról is tájékoztatott, hogy az Európai Közszolgáltató Szakszervezetek Szövetsége – amelynek tagja a HVDSZ 2000 – levélben jelezte a magyar kormánynak és a miniszterelnöknek, hogy célszerű lenne egyeztetéseket folytatni a kéményseprők ügyében a szakszervezetekkel. Álláspontjuk szerint nem elfogadható az, hogy a változásokat a dolgozók és képviselőik bevonása nélkül hajtják végre.
Korábban a magyar szakmai szövetségek, az iparkamarák és a Magyar Szakszervezeti Szövetség szintén levélben fordultak a Belügyminisztériumhoz egyeztetést sürgetve, azonban nem érkezett válasz – emlékeztetett a HVDSZ 2000 elnöke.
A magyar kormány március 10-én nyújtotta be módosító törvényjavaslatát arról, hogy az önkormányzatoktól a katasztrófavédelem venné át novembertől a kéményseprési közszolgáltatást.
Forrás: mti.hu