Továbbra is szünetel a gázszolgáltatás egy budapesti, III. kerületi társasházban a budai fonódó villamoshálózat kiépítése során végzett közműáthelyezések után, de a szolgáltató azt ígéri, hamarosan az utolsó érintett épületet is visszakapcsolják a hálózatba, és ezzel megnyugtatóan lezárul a Bécsi úti társasházak ügye.
A Főgáz Földgázelosztási Kft. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemelte: minden esetben a fogyasztók biztonságát tartja szem előtt.
A társaság felidézte: a Fővárosi Önkormányzat kiemelt projektet indított a budai fonódó villamoshálózat kiépítéséért, annak során gázvezeték-építéssel járó közműáthelyezésekre is szükség volt. A munkálatokat tavaszra tervezték, a fűtési szezonon kívülre, azonban a projekt jelentős csúszása miatt azokat csak fél évvel később lehetett elvégezni.
Hozzátette, hogy az átkötési munkálatokat követő nyomáspróbán a szakemberek megállapították, több óbudai társasház régi, elavult vezetékrendszere időközben szivárogni kezdett, így a lakók életének védelméért azokat nem lehetett visszakapcsolni a hálózatra.
A közlemény szerint az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) Zrt.-hez tartozó kft. munkatársai előzetes tájékoztatás mellett rendkívüli lakógyűlésen is bemutatták a kialakult helyzetet, és az elmúlt időszakban azon dolgoztak, hogy a lakók biztonságos gázellátása megoldott legyen a Bécsi út több társasházában.
A gyors javítási munkálatoknak köszönhetően a Bécsi út 88., 90. és 95. szám alatti társasházat a múlt héten visszakapcsolták a hálózatra, míg a 92. szám alatti társasház esetében rendkívüli hétvégi munkavégzést rendelt el a társaság, hogy mielőbb újra elérhető legyen a szolgáltatás.
Forrás: mti.hu