Az új tűzvédelmi szabályok nyomán pozitív változásokra számít a közös képviselők egyesülete

A január 1-jén életbe lépő tűzvédelmi szabályok nyomán pozitív változásokra számít a Magyar Közös Képviselők Egyesülete (MaKKE), amely felhívta a figyelmet arra, hogy az új előírások kihatnak a társasházakra is.

A szervezet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a belügyminiszter decemberben módosította a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló rendeletet. Rövid, de tartható határidőt szabtak meg, hiszen az új szabályokat legkésőbb 2016. március 31-ig kell teljesíteni.

A tűzvédelmi szabályzatoknak a jövőben tartalmazniuk kell azok készítőjének nevét, elérhetőségét és aláírását. Az intézkedés valószínűleg javít a korábban készült vagy a lépcsőházakban eddig kifüggesztett szabályzatok minőségén, és nagyobb felelősséget is jelent majd – tette hozzá Weisz Gábor Miklós szakmai igazgató.

A jogszabály első lépésként a háromszintesnél magasabb, tíznél több lakó- és üdülőegységet magukban foglaló épületek, épületrészek tulajdonosait kötelezi a szabályzatok elkészítésére. A rendeletben megjelölt felelős a közös képviselő és az intézőbizottság elnöke.

Ezek hiányában maguknak a tulajdonosoknak kell írásban kidolgoztatniuk a tűzjelzés tartalmi követelményeit, az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység szabályait, a lakók, illetve az ott tartózkodók riasztásának és menekülésének lehetséges módozatait, a tárolásra, a nyílt láng használatára és a dohányzásra, valamint a tüzelő- és fűtőberendezések, az elektromos berendezések, a tűzvédelmet biztosító eszközök, berendezések használatára, továbbá a tűzoltási felvonulási területre vonatkozó előírásokat.

A kidolgozott szabályzatok és mellékleteik megismertetéséről és megtartatásáról is gondoskodni kell – tették hozzá. Új rendelkezés, hogy jövőre már részletesebb dokumentációt igényel a beépített tűzjelző, illetve a beépített tűzoltó-berendezés.

A MaKKE ingyenes szakmai tanácsadással segíti a közös képviselőket – jegyezték meg.

Felhívták a figyelmet arra, hogy növekvő tendenciát mutatott a lakástüzek száma az elmúlt tizenöt évben: 2002-ben 6462 lakástűz volt Magyarországon, míg 2012-ben 9029. A tűzesetek több mint felét az elavult és tűzveszélyes elektromos hálózatok és a fűtőberendezések okozták – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu