Csütörtökön rendezték meg a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban a Magyar Közös Képviselők Egyesülete (MaKKE) és a Józsefvárosi Önkormányzat szervezésében a legújabb szakmai ismereteket nyújtó társasházi programsorozat első előadását, ahol az előadók a biztonsági és tűzvédelmi feladatokkal ismertették meg a hallgatóságot.
Az eseményen jelent volt Sára Botond alpolgármester is, aki üdvözölte a MaKKE kezdeményezését, hiszen – mint mondta – mindenkiben megvan az igény arra, hogy megismerje lakóhelyének működési szabályait.
Sára Botond köszöntőjében kiemelte: a társasházak működésével kapcsolatos előadássorozat egyik legnagyobb előnye, hogy nem csupán a közös képviselőknek szól, hanem mindenkinek, akit érdekel lakóhelyének szabályozásai. Különösen fontos ez annak fényében – tette hozzá –, hogy sokan keresik fel az önkormányzatot is tanácsért, hiszen a házak törvényességi felügyelete a jegyzőhöz tartozik. A tapasztalat pedig az – folytatta –, hogy sokan nem ismerik és nem értik ezeket a szabályokat. Ennek kapcsán megköszönte a MaKKE közreműködését abban, hogy legalább nyárig, havonta egyszer különböző témákban előadást tartanak az érdeklődőknek Józsefvárosban.
Félmilliárd társasházak felújítására
Az alpolgármester a csütörtöki képviselő-testületi üléssel kapcsolatban ismertette az önkormányzat döntését, amely szerint a tavalyi félmilliárdos támogatást követően, idén 504 millió forintot biztosítanak pályázati forrásként a társasházak megújítására, mely összeget – a maradványpénzektől függően – szándékukban áll tovább növelni. Sára Botond éppen ezért mindenkit arra biztatott, hogy pályázzanak és éljenek a lehetőséggel.
Új tűzvédelmi szabályok
Sántha Gábor, biztonságtechnikai tanácsadó előadásában emlékeztetett az Országos Tűzvédelmi Szabályzat készítéséről szóló rendelet módosítására, amely szerint az új szabályokat legkésőbb 2016. március 31-ig kell teljesíteni. A jogszabály első lépésként a háromszintesnél magasabb, tíznél több lakó- és üdülőegységet magukban foglaló épületek, épületrészek tulajdonosait kötelezi a szabályzatok elkészítésére.
Ezek hiányában maguknak a tulajdonosoknak kell írásban kidolgoztatniuk a tűzjelzés tartalmi követelményeit, az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység szabályait, a lakók, illetve az ott tartózkodók riasztásának és menekülésének lehetséges módozatait, a tárolásra, a nyílt láng használatára és a dohányzásra, valamint a tüzelő- és fűtőberendezések, az elektromos berendezések, a tűzvédelmet biztosító eszközök, berendezések használatára, továbbá a tűzoltási felvonulási területre vonatkozó előírásokat. Új rendelkezés, hogy jövőre már részletesebb dokumentációt igényel a beépített tűzjelző, illetve a beépített tűzoltó-berendezés.
Irmalós János építész, tűzvédelmi szakértő előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a társasházak tűzvédelmi szabályzatát csak képesítéssel rendelkező szakember készítheti el. A szakember beszélt a tűzvédelmi dokumentáció részleteiről is, amelynek kapcsán emlékeztett, hogy annak tartalmát a lakókkal is meg kell ismertetni. Prezentációjában ismertette a tárolási, valamint a tüzelő- és fűtőberendezések használatát is. Ezzel kapcsolatban kitért a legnagyobb veszélyt jelentő PB palackokra is, amelyet panelszerkezetű házakban már nem lehet tárolni, hiszen – tette hozzá –, egy esetleges robbanás képes teljes egészében romba dönteni azt.
Weisz Gábor Miklós, a MaKKE szakmai igazgatója zárszavában felhívta a figyelmet arra, hogy a közelmúltban szinte nem volt olyan nap, hogy társasházi tűzeset ne került volna a hírekbe. Mint mondta, ezeknek a nagy része elkerülhető lenne a lakások műszaki állapotának felülvizsgálatával és a tűzvédelmi szabályok fokozott betartásával.
A következő alkalommal a közös képviselői, társasházkezelői szakmában várható változásokról és a bankok társasházakkal szembeni „kvázi bíráskodásairól” lesz szó.
Forrás : jozsefvaros.hu