Ne csak a kötelezőt hozzuk! – Óriási a felelőssége a társasházkezelőknek

Az elektromos hálózatok felülvizsgálatáról és a társasházkezelők büntetőjogi felelősségéről tartottak előadást a Magyar Közös Képviselők Egyesületének (MaKKE) meghívott előadói hétfőn, a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban megrendezett társasházi programsorozat harmadik előadásán.

Weisz Gábor Miklós, a MaKKE szakmai igazgatója köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 118 ezer társasházban mintegy 4,5 millió ember él. Egyesületük ezért – tette hozzá – továbbra is elkötelezett egy olyan, akár kamarai érdekképviselet létrehozása mellett, amely nem csupán segítené a társasházkezelők munkáját, de a világos, egyértelmű és számon kérhető szabályok lefektetésével erősítené a szakma és a benne dolgozók megbecsülését.

Az épületek erős- és gyengeáramú vezetékeiről Nagy Gergő villamosmérnök tartott előadást, aki felhívta a figyelmet a 21. század fokozott energiaigényére és az ezzel összefüggő veszélyekre. Rávilágított arra, hogy a sokszor 20-30 évnél is öregebb elektromos hálózatok csak akkor üzemeltethetőek biztonságosan, ha fokozott figyelmet fordítunk a különböző felülvizsgálatokra.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy bár csak a villámvédelem esetén kötelező ezt hatévente megtenni, azonban az érintésvédelmi- és erősáramú felülvizsgálatot sem szabad elhanyagolni, és erősen ajánlott utóbbiak esetében is szakember segítségét kérni, aki megfelelően hitelesített műszerekkel tárja fel az esetleges hibaforrásokat.

Dr. Vágó Attila jogi szakértő a társasházkezelők büntetőjogi felelősségére hívta fel a figyelmet. Előadásában kitért a leggyakoribb hibákra, amelyek egy kis odafigyeléssel könnyen elkerülhetőek. Ezek között említette a beszámolók, részletező nyilvántartások, bizonylatok hiányát, vagy a hibásan könyvelt kiadási tételeket.

Mint mondta, előfordul, hogy bizonyos, ellenőrzéseknél szükséges iratok megsemmisülnek, vagy elvesznek, ezért nem tudjuk bemutatni azokat. Ezzel kapcsolatban azt javasolta, hogy minden esetben készüljön hitelesített jegyzőkönyv a dokumentumok hiányáról, amely később hivatkozási alap lehet.

Forrás: jozsefvaros.hu