Februárban az építőipari termelés volumene 26 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a kiugró januári 43,2 százalék után. Szakértők szerint az idén legalább 15-20 százalékos növekedésre lehet számítani az épület- és lakásépítések dinamikájától függően.
Az év első két hónapjában az építőipari termelés 33,5 százalékkal emelkedett a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva. A január-februári időszakban az épületek építése 32,3 százalékkal, az egyéb építményeké pedig 37 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A magasépítés-termelés növekedése februárban az ipari épületek mellett lakóépületek, oktatási épületek építésének az eredménye, a mélyépítésben a gyorsforgalmi utak építése, illetve vasútfelújítási munkák és közműépítések következtében nőtt a teljesítmény.
A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 0,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 45,9 százalékkal alacsonyabb volt, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 51,4 százalékkal emelkedett. Februárban elsősorban közútfejlesztési munkákra kötöttek nagy értékű új szerződéseket. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene február végén 92,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,3, az egyéb építményeké 145,4 százalékkal volt magasabb 2017 februárjához képest.
Dinamikus bővülés
Továbbra is dinamikusan bővül az építőipar. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: az év első két hónapjában elért 33,5 százalékos növekedés alapján az idén legalább 15-20 százalékos növekedésre lehet számítani az épület- és lakásépítések dinamikájától függően. A szakember utalt arra is, hogy tavalyi eredményekhez nagyban hozzájárultak uniós és állami fejlesztések, idén viszont erősödhetnek a magánszektorban megvalósuló építőipari, ezen belül is a lakásépítési beruházások.
A szerződésállomány alakulása is alátámasztja a jelentős idei növekedésre vonatkozó kilátásokat, február végén ugyanis épületépítéseknél 4,3 százalékkal volt magasabb az állomány, az egyéb építményeknél pedig 145,4 százalékot tett ki a bővülés.
Fotó: MTI
Balogh László ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre égetőbbé válik a lakásépítéseket érzékenyen érintő áfakérdés. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis csak a 2019 végig elkészült lakásokra vonatkozik a kedvezményes, 5 százalékos áfa.
Márpedig több lakásfejlesztő a kapacitáshiány miatt kénytelen volt már most átütemezni a kivitelezést és több átadás 2020 utánra csúszhat, ami – ha érvényben maradnak a mostani szabályok – a vevők számára több mint húszszázalékos áremelkedést jelenthet. A lakásépítési kedvet is befolyásolja az áfa körüli bizonytalanság, erre utal, hogy februárban az épületépítésekre vonatkozó új szerződések 46 százalékkal esett vissza éves szinten.
Van még tere a bővülésnek
Horváth András, a Takarékbank elemzője közölte: 2018-ban 25 százalékot valamivel meghaladó éves építőipari növekedésre számítanak, figyelembe véve, hogy a 2017-es bázis eleve erősebb alapot jelent. A növekedéshez egészséges szerkezetben mind a magán-, mind a kormányzati szektor beruházásai kiegyenlítetten hozzájárulnak, mivel utóbbi erőteljesebben az egyéb építmények kategóriában képviselteti magát, ami mellé immár az épületek építési értéke is érdemben felzárkózik.
Horváth András szerint a fellendüléssel kapcsolatban érdemi kockázatot a fellépő szakemberhiány jelenthet, ám ez elsősorban a béremelési versenyben kevésbé részt venni tudó mikrovállalkozásokat érinti. A legutolsó negyedéves munkaerőpiaci statisztikák viszont ezt nem feltétlenül igazolják, mivel ismét kiugró, 41 ezer fős bővülést mutat az építőipar létszáma az előző év azonos időszakához képest, és így már 322 ezren dolgoznak a szektorban. Ez minimálisan továbbra is elmarad a válság előtti 330 ezer fős létszámtól, azonban a gépesítés foka jóval magasabb a jelenlegi építőiparban, mint 10 éve, így nem is feltétlen lesz szükség ezt a létszámot elérni.
Az elemző közölte, a szerződésállományokból és a megrendelésekből következően viszont van még tere a bővülésnek, amit a vállalkozások a létszámbővülés alapján láthatóan meg is tudnak tenni a hazai munkaerőpiacról, illetve a piaci információk szerint külföldről egyre nagyobb volumenben hazatérő szakemberekből.
Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint a következő hónapokban ugyan folytatódhat a növekedés, de lassabb ütemben a magas bázisadatok miatt. A szakember arra számít, hogy az idén összességében 10 és 20 százalékos bővülést ér el az építőipar.
Tovább erősödik az építőipar Magyarországon
Mintegy 26 százalékkal emelkedett az építőipari termelés idén februárban, amely főként a kedvező gazdasági környezetnek és a kormány lakáspiacot támogató intézkedéseinek köszönhető. Az ágazat erősödését jelzi, hogy 29,1 százalékkal bővült a hazai építőipar a 2010-es bázishoz képest –reagált a KSH adataira a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Közölték, a kiadott engedélyek jelentős mennyiségét tekintve az újonnan épített lakások számának növekedésére lehet számítani 2018-ban is, ami pozitívan befolyásolja az építőipar teljesítményét. Emellett az állami beruházások, valamint a kormány lakáspiacot érintő intézkedései – mint a kedvezményes lakásáfa és a családi otthonteremtési kedvezmény – további lendületet adnak az építőiparnak. Továbbá az ágazat folyamatos erősödéséhez a már korábban elindított Építőipari Támogatási Program is nagymértékben hozzájárulhat, valamint a megvalósuló technológiai korszerűsítések révén a vállalatok versenyképessége is növekedhet.
Forrás: hirado.hu