-
Gyorsmenü
-
A vártnál kevesebb új lakás készülhet el az idén az ÉVOSZ elnöke szerint
Az idei év első három negyedévében alig több mint 4600 új lakás épült, ami az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint kevés a teljes évre várt 9500-hoz képest, s azt jelzi, hogy idén a tavalyinál kevesebb új lakás készülhet …
Gazdaság
Biztosításközvetítők: a várakozásoknak megfelelően nőnek a kötelező biztosítási tarifák
Az első elemzések szerint a várakozásoknak megfelelően nőnek a kötelező biztosítási tarifák a biztosítók által hétfőn közzétett díjak alapján – közölték a biztosításközvetítők az MTI-vel hétfőn, megjegyezve, hogy az átlagdíjak pontosabb alakulásáról majd csak a kötések ismeretében lehet képet alkotni. …
Gazdaság
Már irtóznak az ingatlanhiteltől a szomszédban
Szlovákiában régiós viszonylatban a legnagyobb azok aránya, akik saját tulajdonban levő lakásban, családi házban laknak. A szlovákiai lakosság 80 százaléka olyan saját tulajdonban levő ingatlanban él, amely nincs leterhelve hitellel – írta a pozsonyi Új Szó, a családok 50,3 százaléka …
Gazdaság
Szerinted elszálltak a lakásárak? – Ez még csak a kezdet!
A lakásárak másfél éve emelkednek Magyarországon. A növekedés valóban jelentős, de vajon tényleg a tetejéhez közelítene a piac? Az biztos, hogy a lakáspiac története során nem egyedül álló ez az emelkedés, az ezredfordulón ennél nagyobb drágulásra is sor került. Ráadásul …
Gazdaság
Ez jön a bankkártya után: mi is így fogunk fizetni?
Komoly változások előtt áll a fizetéstechnológia, azaz néhány éven belül már messze nem csak készpénzzel vagy bankkártyával fogunk fizetni – állítják a MasterCard szakértői. Sőt, a fizetéstechnológiai világcég szerint Közép-Európa, így Magyarország is meglepően jól áll az új technológiák elfogadásában: …
Gazdaság
A rezsicsökkentés márpedig élni fog! – exkluzív interjú
Elképzelhető, hogy az október végi brüsszeli döntés hatására vissza kell emelni a gázpiacon a tőkemegtérülési mutatót, de sem ez, sem más tényező nem fordíthatja vissza a lakosságnál elért rezsicsökkentést, azaz az árak a következő években is legfeljebb a jelenlegi szinten …
Gazdaság
NAV: nem kell feltétlenül nullás igazolás a csok igényléséhez
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igényléséhez a köztartozásmentességet nemcsak „nullás” igazolással, hanem a köztartozásmentes adózói adatbázis alapján is lehet igazolni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel. A lakást vásárló családoknak vagy egy 15 napnál nem …
Gazdaság