Százezrek maradhatnak fűtés nélkül

Kikapcsolhatják a gázt közel 200 lakásban

250-300 ezer háztartást húzhat csőbe Magyarországon az uniós rendelet. a gyűjtőkéménybe – amelybe több lakás csatlakozik – kizárólag azonos típusú kazánt köthetünk, ha pedig turbókazánról van szó, azt lehetetlen pótolni, hiszen sehol nem kapható. „Szeretnék fűteni, de sajnos elromlott a …

Jogerős felmentő ítélet a miskolci paneltűz ügyében

Jogerősen felmentette a Debreceni Ítélőtábla bűncselekmény hiányában azt az asszonyt, akit három ember halálát okozó közveszélyokozással vádoltak a miskolci paneltűz miatt. A táblabíróság ezzel helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú ítéletét – közölte Fórizs Ildikó táblabírósági szóvivő csütörtökön az MTI-vel. Miskolc …

Vádat emeltek egy józsefvárosi drogkereskedő csoport húsz tagja ellen

Vádat emeltek egy húsz emberből álló kábítószer-kereskedő bűnszervezet tagjai ellen, akik egy VIII. kerületi társasházban tároltak és árultak drogot – tájékoztatta a fővárosi főügyész kedden az MTI-t. Ibolya Tibor közölte: a társasházban 2012 és 2015 között összehangolt bűnszervezet működött, amely …

Szeptemberre halasztották a keretjelzálogos per folytatását

2010 óta húzódik a Raiffeisen Bank Zrt. és a tucatnyi szegedi, illetve makói társasházi lakó közötti per, ez év január végén az ítélőtáblán sem született döntés. A keretjelzálogügy ma harmadszor került első fokra – az igazságszolgáltatás itt nem teljesít jobban. …

Lakásfelújítások: egy cetli a kapualjban elég a békéhez?

Gyakran jelennek meg feliratok a társasházak üzenőfalain, kapujain, melyekben a lakók értesítik a közösséget az “esetleges kellemetlenségekkel” kapcsolatban. Kedves gesztus vagy csak üres üzenet? Elég pár sor a normális együttéléshez? A felújítás természetes dolog és az sem ördögtől való, hogy …

MNB: július 27-ig igényelhető a kár és a meg nem szolgált díj visszatérítése az Astrától

A román Astra biztosító magyar ügyfeleinek július 27-ig kell az igényt eljuttatniuk a kárkifizetésre, illetve a meg nem szolgált díj visszatérítésére Bukarestbe – közölte Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Kifejtette: a …

Izlandon a turistaszezon közepén újra szankcionálják az Airbnb-t

Izlandon a hatóságok meg akarják előzni a világ számos nagyvárosában dübörgő és nehezen kordábantartható Airbnb robbanást, mégpedig azzal, hogy évi kilencven napra limitálnák a lakások bérbeadását, mielőtt arra külön vállakozói adót vetnének ki –írja a Guardian. A szankcióra – amit …