-
Gyorsmenü
-
A többszöri nyomozás-hosszabbítás ellenére sincs még eredmény a tavaly nyáron a Kodály köröndnél leégett Andrássy úti ház ügyében – írta hétfőn a Magyar Nemzet. A Fővárosi Főügyészség a napilappal azt közölte, hogy a tavaly július 15-én történt tűzeset pontos körülményei …
A lakásárak másfél éve emelkednek Magyarországon. A növekedés valóban jelentős, de vajon tényleg a tetejéhez közelítene a piac? Az biztos, hogy a lakáspiac története során nem egyedül álló ez az emelkedés, az ezredfordulón ennél nagyobb drágulásra is sor került. Ráadásul …
Egy kilakoltatás ellen tiltakozott csütörtökön a Józsefvárosban a Város Mindenkié csoport több aktivistája, közülük tíz embert előállított a rendőrség. Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere közölte, városrészük senkit nem akar utcára tenni, az önkormányzat a közelmúltban a Magdolna utcában történt kilakoltatással összefüggésben is …
Nincs lakáshiány Magyarországon, de ott üresek a lakások, ahol nincs kereslet albérletre, ahol pedig igény lenne kiadó szobára ott az airbnb-zők élveznek előnyt vagy magasabb díjra vágynak a befektetők. A lakásprobléma már a tehetősebbek pénztárcáját is érzékenyen érinti, ez pedig …
Novemberben a hétvégi vágányzárak idején ideiglenes korrekciós munkálatokat végeznek a Kacsóh Pongrác útnál a villamos-felüljáró a dilatációs elemein. A BKV megerősítette, hogy a felüljárón jelenleg csak 10 km/órás sebességgel közlekedhetnek a villamosok, ezért tavasszal sor kerül a teljes felújításra – …
A térfigyelő kameráknak köszönhetően érték tetten a közterület-felügyelők azt a három személyt, akik úgy próbáltak felesleges hulladékuktól megszabadulni a kerületben, hogy a járdára pakolták azt. Az elkövetők ellen köztisztasági szabálysértés elkövetése miatt feljelentést tettek. Sára Botond alpolgármester kiemelte: a városvezetés …
A Budavári Önkormányzat idén is meghirdeti a zászlócsere akciót. Október 8-ától az Ügyfélszolgálati irodákon cserélhetik le a társasházak az elhasználódott zászlókat. Kérik a lakóközösségeket, hogy ha élni kívánnak a lehetőséggel, akkor a régi, elhasználódott nemzeti színű zászlókat adják le az …