Így védekezhetünk a betörők ellen

A jó idő beköszöntével egyre többször hagyjuk nyitva az ablakokat, erkélyajtókat, amivel lakásunkhoz vonzhatjuk a betörőket – hívja fel figyelmünket a rendőrség.   Felhívás lehet a besurranóknak a kitárt erkélyajtó, a résnyire nyitva hagyott ablak. Elsősorban a földszinti lakásokban élőknek …

Csütörtökön adják át a Várkert Bazárt, ahol kiállítások is nyílnak. A környékét pedig lezárják!

Április 3-án a Várkert Bazár épületegyüttesének átadásával három kiállítás is megnyílik a déli épületrészekben. A tárlatokon Ybl Miklós munkásságával, a Bazár építési munkálataival, valamint a rekonstrukció során feltárt leletekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Az átadás miatt lezárják a Lánchíd utcát és környékét, …

XV. kerület – Pályázati felhívás a gyalogjárdák 2014. évi lakossági kezdeményezésű felújításához

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában álló gyalogjárdáknak, a járdaszakasz mentén lévő ingatlan tulajdonosai önkéntes hozzájárulásával történő felújítására. 1) A pályázat célja: a pályázat elsődleges célja az, hogy az Önkormányzat az idei évben a járdafelújításokra szánt keretösszeget …

XV. kerület – Pályázati felhívás társasházak és szövetkezeti lakóépületek felújítására

A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet, a XV. kerületi 5 lakásos vagy ennél nagyobb társas, illetve szövetkezeti lakóépületek közös tulajdonban álló épületrészei felújítási munkáinak kamatmentesen visszatérítendő támogatására. Pályázati feltételek: 1. A pályázaton azok a XV. kerületi 5 lakásos …

Jobban oda kell figyelni a pénzügyekre – Durvulnak a társasházi díjak

Jelentősek lehetnek a különbségek a társasházi számlák között – derül ki az Azénpénzem.hu elemzéséből. A díjak, de a kapható kamatok terén is. A változások ráadásul nem álltak le, és érzékelhetünk néhány elég durva jelenséget is. A bankok páholyban érezhetik magukat, …

Duna House: márciusban nőtt az ingatlantranzakciók száma

A Duna House becslése szerint márciusban országosan 8124 ingatlan adásvétel volt, 21 százalékkal több a tavaly márciusinál; a növekvő kereslet mellett az árak enyhe növekedése is elképzelhető. A viszonylag erős idei ingatlanpiaci forgalom a harmadik hónapban sem esett vissza, sőt …

Mától újra csökken a rezsi, a gáz ára 6,5 százalékkal mérséklődik.

A februárban hozott rezsicsökkentési és fogyasztóvédelmi törvénycsomag szerint az alapdíj és a fogyasztott gáz mennyisége alapján számított összeg április 1-jétől nem lehet több a 2013. november 1-én alkalmazott díjak 93,5 százalékánál. A 93,5 százalékot azonos hőmennyiségre és azonos kedvezményekkel kell számolni. …